Hétfő reggel ömlött az eső, s bármennyire bűvöltem, nem állt el. Amióta megvan a kerékpár, csak egyszer használtam a BKV-t, de újra kénytelen leszek. Lemegyek a megállóba, kivárom a HÉV-et. Háromkocsis. Ezt nehezen hiszem el. Eddig is fordult elő, hogy háromkocsis a HÉV, de csak este, vagy hétvégén. Iskolaidőben, csúcsidőben még a hatkocsis HÉV-re is csak szardíniaként férnek fel az emberek Kaszásdűlőn, miután Békásmegyeren és Aquincumban már csordultig telt. Az utazóközönség nagy része velem együtt a peronon marad. Nem mozdulok, semmi kedvem tülekedni. Ennyi pénzért meg pláne.

Nem mintha törném magam, hogy fizessek. Soká jön a következő szerelvény. Már több mint a fele utat megtettem volna az Astoriáig bringán, a Butapesti Közlekedési Vállalat jóvoltából még egy centit sem sikerült haladnom. Ha ez is háromkocsis, ömlő eső ide vagy oda, megyek haza a kis feleségemért. De nem; felszállok. Nincs az a kifejezett tágas tér, csak lábszag, meg előttem a dagadt állat zabál, mialatt sportrovatot olvas.

A Batthyány téren lassan hömpölyög ki a tömeg, a peron áteresztőképessége nem erre építtetett. Megyek a villamoshoz. Egy 19-es és 41-es áll egymás mellett, semmi sem jelöli, melyik indul előbb. Előbbiről most szálltak le az utasok, utóbbi teli van, megyek az utóbbihoz. Fullon van, de sebaj, nem törődhetek a kényelemmel, hiszen késében vagyok. A 19-es, melyen csak egy-két ember van, becsukja ajtajait, és indul. Egy idő után követjük, akkorákat rándulva indulásnál, hogy igencsak kapaszkodni kell.

 

No comment.

Megjelent: http://vikingblood.freeblog.hu/