1038 Budapest, Pásztordomb tér asztalfoglalás, házhozrendelés: +36 1 244 0674

Medwe talált egy érdekes helyet, úgy hívják, Kőbarlang. Békásmegyeren van, a hegy felőli oldalon, a lakótelepet körülölelő út egy éles kanyarjában. Nagyon jól néz ki. Kívülről.

Az érkező választhat: felmegy a tetőteraszra, vagy le a pincébe. Amikor mi járunk ott, akkor a szúnyogok és a ruhába beköltöző ételszag között dönthettünk, ezért inkább a csapkodás-vakarózás páros. Gyönyörű teraszon ülünk le, kőépítményekbe, dézsákba és műanyag vödrökbe ültetett virágok közé, vadszőlővel futtatott lugasba, kopott lócákra, lepusztult felületű asztalokhoz. A növényzetben elrejtett hangszóróból kereskedelmi rádió, a náddal fedett söntéspult mögött kistévé szól, a két különböző zajt egy közeli trafó és egy még közelebb lévő szellőző unisono búgása kíséri, ezt tarkítja olykor az étellift zaja.  A kőbarlangi hangeffektusokért nem kell felárat fizetnünk.

Nagyon stílusos étlapot kapunk, a kőlapokat imitáló fatáblákat bőrszíjak tartják össze. Mindhárman találunk kedvünke valót, közben megtudjuk, hogy a kedves pincérkislány első munkanapját tölti Békásmegyeren, mert nem ismeri az étlapot és nem csak a helyi specialitásokat szalad el megkérdezni az idősebb kollégától, hanem vendéglátóipari alapfogalmakat is. Amikor ott tartunk, hogy a bélszínt hogyan kérjük, akkor kiderül, hogy a konyha elméletben el tudja készíteni a medium-rare-t, már ha van alapanyag, de épp most nincs. Sajnos. De nem csak bélszín nincs, hanem az italrendelésünk kielégítéséhez is szükség van arra, hogy az idősebb pincér beugorjon az autójába és elporozzon egy rövid beszerző-útra.

No nem Grand Marniert kértünk, vagy Mumm pezsgőt, hanem - nem tetszenek elhinni - ásványvizet. Van ma étterem Budapesten, ahol a vacsoraidő elején ásványvíz sincs és ez akkor derül ki, amikor megrendelik.
Meg bélszín sincs, meg még egy leves sem, amire így néhány héttel a kaland után nem emlékszem.

Ketten kóstoljuk meg az "isteni babgulyás" névre hallgató ételt, ami bográcsban kerül az asztalunkra, alatta az a sercegve égő zöld kulimász, amit először az újpesti Öreg Halászban láttam és máshol azóta sem. Kapunk még egy kosár nem túl friss kenyeret és csodálkozunk azon, hogy a vesszőkosárba a szeletkék alá mindössze egy félbehajtott szalvéta került , sem oldalt, sem fölötte nincs semmi. Nem is csoda, ha így hamar kiszárad, arra meg hogy amíg a tálalásra várt, mi potyogott rá a szabadtérben, nem is akarunk gondolni.
A babgulyás az istenitől messze van, de jó, a cipóban szervírozott pulykaragu meg a jótól esik arrébb, mert ugyan a tárkonyos lé finom, de kevés benne a szárazanyag, mindössze egy evőkanálnyi fagyasztott zöldséget és két szem husikát rejt.

A három főételünk közös vonása a rendetlen tálalás, a szakácsunknak igen rossz lehet a kedve, ha csak úgy odahajigálta a silót, viszont minőségben nem hasonlítanak.
A legjobb a rántott sajt, ezzel nincs semmi gond, a mirelit hasábburgonyát is frissen sütötték. A brokkolis pulykamell ronda, viszont finom, a hozzá adott rizottó pocsék: hideg és rosszízű. A csirkemájjal töltött sertésborda pedig egy kicsit tovább volt az olajban, mint kellett volna, a benne levő máj állottságát és keserűségét a brutális mennyiségű fűszer sem nyomta el.

Óhajtunk-e valami desszertet és becsomagoljuk a maradékot? - jaj dehogy, köszönjük! Fizetünk (nem túl sokat) és távozunk azzal, hogy ha nem is ettünk túl jót, de legalább megint szórakoztunk. Ez a Kőbarlang nyilván régebbi időket akart idézni, de az időkereket csak úgy 25 évet sikerült visszaforgatnia, aminek köszönhetően újból átélhettük a szocialista vendéglátás fénykorát.