Vagy harminc éve jártam itt utoljára. Lakást kerestünk, de mire ide ért a hév, már tudtuk, hogy meg sem nézzük. A panelházak messziről olyanok voltak, mint a hatlaposnak nevezett sütemény. Sápadtfehér, ízetlen tésztalapok között, műanyag ízű csokikrém. Még folyt az építkezés, mindenütt munkagödrök, kopár föld. Homok csikorgott a fogunk között. Átballagtunk a síneken, felszálltunk a visszafelé induló vonatra.
Most úgy hozta az élet, hogy hetente egyszer-kétszer Békásmegyerre járok. Új főiskola épült, tanítani megyek. Akkortájt kezdődött a tanév, amikor az egész városi közlekedést átszervezték. A buszmegállókban tanácstalan emberek kérdezgették egymást, hogy akkor most melyik busz merre. Kifejezetten előnyös volt a hely ismeret hiánya. Álltam a tábla előtt és válaszolgattam a kérdésekre. Ugyanis mindenki a helyi szlenget használta, a közlekedési vállalat meg ragaszkodott a hivatalos elnevezésekhez. Akkor ez most elmegy a Patyolatig? A szolgáltatóházra tetszik gondolni? Mert oda igen. Akkor ez most már nem körforgalomba' megy, itt Békásba'? De, csak átmegy Pestre is. Eközben számos fontos helyi hírt is megtudtam. A szemetelésről, a vandálkodásról, a főiskolások ivási szokásairól és Rozi néni boltjáról, ami sajnos csődbe ment. Kár, hogy egy-két hét után a közösségépítő akció véget ért: már mindenki egyedül is odatalált, ahová készült.
A tízemeletesek továbbra sem lettek szebbek. A valaha létezett szocializmus velejéig hazug, szemforgató mivoltának legékesebb bizonyítékai ezek az épületek. Tudom, tudom, a családok a komfort nélküli lakásból bele az összkomfortba (csak győzzék most fizetni), meg az ifjú pár, ahogy a vállalati KISZ szervezetben végzett közösségi munkájáért és két gyerek vállalásáért végre önálló otthonba költözik, de mégis. Egy-egy falunyi embert bele az egyen-dobozokba, egymás alá, fölé, mellé. Szerencsés az, akinek egy erkély, vagy legalább egy kis kilépőnyi francia erkély jut. A többi behúzza függönyt és megpróbálja elfelejteni a házban lévő többi kétszáz lakást. Az erkélyek mostanra változatos funkciókat töltenek be. Biciklitároló, lomkamra, némelyik ápolt virágokkal teli. A legtöbb sajnos üres. Az a legszomorúbb, amikor már lom sincs, amit az ember kitegyen…
Erkélytől függetlenül is elgondolkoztat, hogy milyen lehet a flóra és fauna aránya a lakásokban. Sokkal több kiskutyát látok sétáltatni, mint amennyi virágos erkélyt, vagy ablakot összeszámlálok. Én mostanában a virágokhoz húzok jobban, mert azok például nem fekszenek rá éjjel az ember lábára. Szóval, bánt, hogy a betonszörnyeket lakóik kívülről oly kevéssé díszítik. Igaz, harminc év alatt a fák, cserjék megnőttek. Az ősz összes meleg sárga, vörös, barna színe ott a leveleken. Még friss, eleven-zöld a fű, jólesik a sétányokon sétálni, vagy egyszerűen kint lenni a levegőn. Mint az az idős hölgy, aki az egyik padon, könyvvel a kezében, szemét behunyva, arcát a nap felé fordítja. Fején finom selyemkendő, olyan mintha egy régi, fekete-fehér francia filmben üldögélne.
Bárhol járok, mindig azt próbálom valahogy megérezni, hogy az emberek élnek vagy csak laknak azon a helyen. Mit jelenthet számukra az az utca, ahol naponta kilépnek a kapun? Ha a világ másik felére kerülnének, álmodnának-e róla? Visszavágynának-e oda? Keserves kompromisszumok eredménye, hogy éppen ott vannak, vagy személyes választásuk? A nekik rendelt 30 vagy 300 négyzetméteren kívül mi még az övék? Van-e törzshelyük, ahová beugranak szinte minden nap? Egy újságárus, egy kocsma, egy kávéház, egy zöldséges. Békásmegyeren az az érzésem, hogy az emberek többsége csak lakik. Elmegy reggel, hazatér este. Két kulcs-csörgés tagolja a napját. Vagy éppen ki sem lép egész nap a lakásból. Esetleg bevásárolni, majd igyekszik vissza. Bezárt üzletek, redőnyüket már vastagon lepi a por. Néhány ház tövében valaha oda ültetett virágzó növények, de már senki sem húzgálja ki közülük a gazt. A játszótereken csak néha lézeng egy-egy család. Álldogáló, beszélgető embercsoportokat alig látni. Persze ez csak egy olyan ember benyomása, aki látogatóban jár erre. Bár célirányosan megyek, időm is kiszámított, mégis meg-megállok és fényképezek. Mert van mit. Furcsállva nézik, akik látják.
November 20-án egyszerre nyolc, az OLLÉ-OMV Program keretében épült pályát adnak át. A három iskolai, két futsal, két grund és egy nemzetközi méretű nagypálya ünnepélyes avatásán számos egykori válogatott labdarúgó lesz jelen. 
Amiről az alábbiakban írunk, az nem a III. kerületben található, de elég közel van hozzánk, mondhatjuk, hogy a szomszédban, és elég "nagy dolog", mégis szinte alig tudnak róla az emberek. A helyszín a Malom-tó környéke, ez a Lukács fürdő Frankel Leó úti bejáratától kb. 50 méterre van. A hely története több száz évvel ezelőtt kezdődött, Mátyás király idejében már lőpor-malmok működtek itt. A tavacskát tápláló forrásbarlang levegős járatait az 1800-as években egy helyi patikus, Molnár János kezdte el kutatni. Az 1950-es években próbálták feltárni a vízalatti járatokat is, de az akkori technológia alacsony színvonala miatt nem jártak sikerrel. Később, ahogy a könnyűbúvárkodás fejlődött, megjöttek az első sikerek is: az 1970-es években néhány száz méter hosszúságú járatot fedeztek fel, ennek a mélysége elérte a 40 métert. Majd 2002 végén jött az áttörés egy véletlen felfedezéssel: feltártak egy új átjárót, ami mögött közel 6 kilométernyi járat bukkant fel, és még mindig van felfedezetlen szakasz, csakhogy egyre nehezebb a kutatás. Persze itthon nem lett vezető hír a felfedezésből. Miért is érdekelné az embereket egy olyan forrás, ami ha Budapesten a Duna mindkét partján csak gyógyvíz-szállodák és gyógyfürdők állnának, akkor is mindegyiket el tudná tiszta vízzel látni? Arról nem is beszélve, hogy a vízbázisok várhatóan egyre fontosabbak lesznek, bizonyos vélemények szerint a jövő háborúi ezekért fognak folyni, barlangunk pedig semmilyen kezelésre nem szoruló ivóvízzel van teli...
MOZAIK KÉPEK, KÉP MOZAIKOK címmel Szabó Ágnes kiállítása nyílik a Népházban. november 21-én, pénteken, délután 18.00 órakor Megnyitja: Hazay Tímea festménybecsüs, népművelő.
Hétvégente még egy hónapon keresztül a Margit hídig járnak az esztergomi vonatok - értesült a HavariaPress.
A november hónap számtalan lehetőséget kínál az Óbudai Kulturális Központban a tartalmas szórakozásra, családi együttlétre. November 14-én, pénteken 19 órától Lajkó Félix Koncertjére invitálnak minden érdeklődőt. Brácsán közreműködik: Brasnyó Antal.
Tisztelt nézőink!
Kedves olvasók, közeleg Szent Márton napja (november 11.), az Óbudai Blog olvasóinak szeretnénk egy ajánlót készíteni az Óbudán található éttermek Márton napi kínálatáról. 
A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; 
Legutolsó hozzászólások