Óbuda-Békásmegyer önkormányzata második éve kerüli a téli sózást, a NaCl használatát, helyette zeolit-őrleménnyel szóratja fel a hivatal előtti járdát, így kímélve a környezetet. Tavaly az önkormányzati intézményeket levélben kértük arra, hogy szintén térjenek át valamilyen környezetkímélő síkosságmentesítő használatára. Most a lakosságot is erre kérjük.

A környezetvédők hosszú idő óta hadakoznak a só ellen, amely valóban óriási károkat okoz a talajban, a növényekben, a cserjékben és a fákban is. A só károsítja továbbá az autók gumiját, alvázát, a kerékpárgumit, idővel „megeszi" az aszfaltot. A károk forintosíthatók. Azt kevésbé érzékeljük, hogy a sózás következményeként idő előtt szükségessé váló út- és hídfelújítások az adófizetők pénzéből mennyit von el előremutatóbb céloktól (pl.: játszóterek, parkok rendbetétele), azt már sokkal inkább érzékeljük, hogy a minden családot közvetlenül érintő közüzemi díjak emelkedésének egyik oka a tönkrement vezetékhálózat felújításának hatalmas költsége. Mindezeken felül a sós latyak miatt tönkrement csizma, nadrág pótlása is megterheli a családi kasszát. Az állatbarátok pedig jól ismerik a sótól szétmart mancsoktól szenvedő kutyák, macskák bánatát…
2010 szeptemberétől a járdákon TILOS sóval végezni a síkosságmentesítést!
A szabályozás, amire már sokan vártak – kicsit meglepő módon – a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) számú kormányrendeletben  jelent meg. Idézzük az idevonatkozó részt (5. § (2) bekezdés): „belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosságmentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.” A rendelet egésze 2009. január 1-én, de az idézett bekezdés, csak 2010. szeptember 1-jén lép hatályba.
Vagyis ez az utolsó tél, amikor boldog-boldogtalan, szabadon és nyakló nélkül szórhatja a konyhasót a járdákra, gyalogutakra.
A kevésbé környezetbarát emberek két dolgot szoktak felhozni a sózás védelmében: egyrészt, hogy semmivel sem helyettesíthető, másrészt, hogy a környezetbarát síkosságmentesítők nem kaphatóak, vagy, ha igen, akkor nagyon drágák.
Mindhárom állítás könnyen cáfolható:
Arról, hogy a só mennyire drága, már szóltunk. Síkosságmentesítésre kitűnően használható anyagok a homok, a sóder, a hamu, a természetesen lebomló faforgács vagy a gránitkőzúzalék is. Ezek nem olvasztanak – de erre a legtöbb helyen nem is lenne szükség – viszont könnyen és olcsón, sokszor ingyen (fahamu, építkezésnél megmaradt, szennyezett homok stb.) beszerezhetőek. A zeolitőrlemény amelyet erre a célra készítenek, természetes ásványi anyag (kifejezetten táplálja a növényeket a talajba kerülve!), és egyre több helyen megvásárolható 25 és 50 kg-os, zsákos kiszerelésben. Kapható a kis mennyiségű kálcium-kloriddal (CaCl - tehát nem konyhasóval!) kevert változata is, amely ezáltal jó hatásfokú olvasztásra és visszafagyás elleni is alkalmazható. A só árának duplájába kerül, de a CaCl kis mennyisége miatt sokkal kisebb léptékű kárt okoz!
A csúszásgátló anyagok használatának hátránya, hogy erős porképzők. Ez ellen elsősorban úgy védekezhetünk, ha a hó és jég elolvadását követően, még nedvesen összegyűjtjük. A nemkívánatos porképződés jelentősen csökkenthető, ha folyékony síkosságmentesítő készítményekkel együtt alkalmazzuk a homokot, kőzúzalékot. Különböző összetételű folyékony jégmentesítők léteznek, de törekedjünk az acetátosak használatára, mert ezek nem károsítják a környezetet.
Akik arra hivatkoznak, hogy a dupla munkát jelentenek a környezetbarát megoldások, mert a homokot, kőzúzalékot, nemcsak kiszórni kell, hanem majd összesöpörni is, azoknak egyrészről igazuk van, de nyomban hozzá kell tenni azt is, hogy hóolvadás után úgyis minden jóérzésű kerttulajdonos, gondnok kitakarítja a ház elejét, és nem utolsó sorban az összegyűjtött anyag zsákban tárolva kiválóan megfelel jövőre is a célnak. A munka pedig nem szégyen…

Somlói Viktória, önkormányzati főtanácsadó